START/UP – de mi is ez pontosan?!

Eric Ries: Lean Startup c. könyvét idézve: „A startup olyan vállalkozás, amely célja egy új termék vagy szolgáltatás létrehozása szélsőségesen bizonytalan feltételek között.”
Ennél persze jóval több.

A startup egy kultúra, egy vállalti forma. Pár éves növekedési potenciállal kecsegtet, nemzetközi piacokat céloz és valami innovatív szolgáltatást vagy terméket vezet be; hiánypótló, problémamegoldó.
Létrehozói legtöbbször minimális tőkével, de nagy szaktudással rendelkeznek.
Például Mark Zuckerberg (Facebook), Kevin Systrom (Instagram) vagy éppen hazai vizekről Somlai-Fischer Szabolcs, Halácsy Péter és Árvai Péter (Prezi). Ők mind startup vállalkozásként valósították meg álmaikat.

Természetesen a sikerhez rengeteg tanulható kompetencia szükséges: megfelelő piaci ismeretek, jó előadókészség – ugyanis fel kell készülni arra az esetre is, ha mindössze két percünk van meggyőzni egy befektetőt -, vállalkozói ismeretek, önismeret, értékesítési képesség és még hosszan sorolhatnánk a hasznos skilleket.

Magyarországnak akár különleges szerepe is lehetne a startup életben. Fellegvár lehetne – mondják a szakértők. A magyar emberek találékonysága, kreativitás, szívóssága és kitörni akarása megfelelő erőforrást nyújt arra, hogy startupperek ezrei szülessenek. A forradalom már elkezdődött, az állam komoly pénzekkel támogatja az ígéretes hazai vállalkozókat.

Itt az ideje, hogy Te is belevágj!

Sokan dolgoznak már a következő nagy dobáson, de fontos lenne, hogy tanuljanak az elődöktől. A hazai startuppereknek elképesztően sokat kellene tanulni a nemzetközi sikerekből és kudarcokból. Erre a legjobb lehetőség egy külfödi ’tanulmányút’, amely során első kézből szerezhetsz tapasztalatot egy startup indulásáról, működéséről! Mindössze egy nyári szünet ideje alatt részese lehetsz egy cég formálódásának, kultúrájának. Ezt nehéz tanítani – ezt át kell élni! 😉

Ha mindebbe egy külföldi céggel vágsz bele, azzal nem csak nyelvtudásod fejlesztheted! Belátást nyersz másik ország, és az egész világ kultúrájába, gazdaságába! Az eltérő gondolkodásmód hatalmas inspirációt jelenthet, hogy amikor hazatérsz (vagy akár ott kint!) a biztos siker tudatában vághass bele saját terveid megvalósításába.

Hiszen a kinti munkád végére Te már startupper leszel! 😉

Recent Posts