Világhírű paprikás krumpli

Az AIESEC BME-nek köszönhetően valóra válhatott egy régi álmom és lehetőségem nyílt arra, hogy  6 hetet töltsek önkéntesként Lisszabonban, Portugáliában.

Már rég óta dédelgettem ezt az álmot, de korábban soha nem voltam elég bátor ahhoz, hogy tegyek is érte és nekivágjak egyedül. Az azelőtti hónapokban viszont olyan nagy változások mentek végbe az életemben, hogy úgy éreztem most igazán szükségem van rá, hogy tisztázni tudjam magamban a dolgokat.

Kicsit ideges voltam, mikor kiderült, hogy elfogadták a jelentkezésemet és végül megtettem a végső lépést: megvettem a repjegyemet. Soha nem repültem előtte, de ezt is – akárcsak az egész utazást és önkéntességet – megpróbáltam kalandnak felfogni.

Az önkéntes munkámat egy nyári foglalkoztató központban töltöttem 7-12 éves gyerekekkel foglalkozva. Habár féltem előtte a magánytól, igazából soha nem voltam egyedül: a 6 hét során együtt lakhattam öt, a világ különböző országaiból érkező fiatallal: egy horvát, egy olasz és egy orosz lánnyal, valamint egy egyiptomi és egy mexikói sráccal. A program folyamán rengeteget tanulhattam magamról, kipróbálhattam, hogy hogyan vagyok képes alkalmazkodni újabbnál újabb, olykor váratlan szituációkhoz, remek lehetőség nyílt arra, hogy kipróbáljam magam, megtudjam egyáltalán mihez kezdenék egyedül 6 hétig egy idegen országban.

Mivel szinte minden napot multikulturális környezetben, egymás társaságában töltöttünk a többi önkéntessel, lehetőségünk nyílt arra, hogy megismerjük egymás gondolkodásmódját, szokásait és kultúráját. Felfedeztük együtt a várost, a közeli strandokat, és persze a lisszaboni éjszakát. Betekintést nyerhettünk egymás gasztronómiájába, ugyanis nemzeti vacsorákat rendeztünk: esténként elkészítettük egyikünk országának tipikus ételét. Soha nem fogom elfelejteni azt az estét, amikor én készíthettem el a híres-neves paprikás krumplit, mivel az ízlett a többieknek a legjobban.

Portugália csodálatos. Építész hallgatóként lenyűgöztek az épületek, amikről előtte olyan sokat tanultam és most ott magasodtak előttem életnagyságban. Talán viccesen hangzik, de negyed órán keresztül csak mosolyogtam magamban a Calatrava vasútállomáson álldogálva, a Siza pavilonban meg szó szerint libabőrös lettem a látványtól.

Összességében tényleg rengeteg felejthetetlen pillanatot szereztem és szereztünk egymásnak, melyekben talán sosem lett volna részem, ha nem döntök úgy, hogy részt veszek az AIESEC programjában. Köszönöm AIESEC a sok segítséget és a lehetőséget!

Recent Posts